Matematika
Fiatalos, mérnöki diplomával rendelkező, nyugdíjas, a matematika szépségeinek kedvelője, a tárgy megszerettetésére vállalkozó és türelemmel megáldott szakember vállalja általános és középiskolások tanítását jobb osztályzat elérése, sikeres érettségi és felvételi vizsgák érdekében.
Egész életemben azon kevesek közé tartoztam és tartozom most is, akik szeretik a matekot. Középiskolás koromban matematika versenyekre is jártam, de akkoriban otthon – internet híján – matematika példákat oldottam meg, kihívásból és szórakozásból egyaránt. Mondhatom, hogy akkoriban a sport és a matek jelentette számomra a legtöbbet. Középiskolai matematika tanárom zseniálisan értett ahhoz, hogy a tudáson keresztül megszerettesse a tárgyat tanítványaival. A tananyagot általában példák megoldásával szeretem tanítani, az elméletet inkább csak becsempészem a gyakorlatba. Nem baj, ha bevallod, hogy jelenleg nem szereted a matekot. Számomra kihívás ennek a megváltoztatása. Egyet kérek csak! Akarj haladni, akarj és szeress tanulni, feladatokat megoldani. Vágyj arra, hogy élvezd a matek feladatok megoldását.